Álljon itt Peti nerazzurri blogra írt élménybeszámolója:
Három Inter Clubos harcos társammal / Ati, Gyuszi, Matyi / és Budapest legjobb kávéját főző olasz nerazzuróval /Mario / indultunk neki a csekély 1250 kilométernek, hogy láthassuk csapatunkat, ahogy begyűjti idei első trófeáját. Nem volt egy sétagalopp az út, de természetesen MEGÉRTE!
Szombat délután felvettük szépen a mikrobuszt. A cég öles betűkkel hirdette a weblapján, hogy minden járműje légkondicionálóval rendelkezik. Kivétel erősíti a szabályt alapon, nekünk odaadták azt az egyet, amiben nem volt. A paripa igazán „komoly” menetteljesítményekkel sem rendelkezett, hisz egy 2 literes 75 LE-s dízelmotor dübörgött benne. Legalább tudtuk, hogy gyorshajtásért nem kell majd büntetést fizetnünk. Hoztam a kedvenc cd-imet az útra, de azt meg nem tudtam beerőltetni a rádió-magnóba. Ezektől az apróságoktól, meg a fogyasztásától (11-12 litert beszippantotta) eltekintve, megszerettük a járgányt. Hűséges társunk volt a két nap során. Kényelmesen elfértünk benne, s a hátsó üléssoron még „klasszikus” pózban tudott is aludni egy ember. Az olasz vonalat erősítő Mario barátunkat azonnal meginvitáltuk az Inter Club Ungheria focicsapatába. (Mario Balottelli nevet már Budaörsnél rá is ragasztottuk) „Lassan, de biztosan” alapon elzakatoltunk Mariborig, ahol találtunk egy jó kis meccsnézős presszót. Megállapítottuk, ha nincs a tavalyi Inter, akkor ez a Barcelona triplázott volna a BL-ben. Kassai jól vezette a meccset, a többiek még jobban besöröztek én meg még „hatalmas” lelkesedéssel ültem a volán mögé! Mariborból történő elindulásunkat követő 10 percen belül, barátaim ütemesen rákezdtek a „Benzinkút, Benzinkút, Benzinkút” című nótára. Kivételesen nem a gázolajunk volt fogytán, hanem a sörkészletünk. Elfelejtettük, hogy Szlovénia egy mintaállam, akikről mindenki csak dicsérően beszél, így ezt bizonyítandóan, náluk este nem lehet alkoholt vásárolni. „Mindegy majd veszünk az olaszoknál mondattal” le is zártuk a témát. Szlovéniában még tankoltunk egyet (ott a legolcsóbb az üzemanyag), majd Trieszt, Velence, Bologna, Firenze, Róma útvonalon reggel fél 10-re meg is érkeztünk az örök városba. Bolognában átadtam a kormánykereket Atinak, én meg hunytam egyet a hátsó üléssoron.
Colosseumnál tettük le a járgányt, majd egy „mini” városnézést terveztünk az esti meccs előtt. Feltűnt, hogy mennyi rózsaszín pólós emberke sétál már délelőtt minden irányban. Nem Barbie baba fesztivál volt, hanem a palermóiak átvették Róma fennhatóságát egy napra. 100 sétáló drukkerből, 95 palermói volt. A maradék ötöt mi képviseltük. Óriási dolog lehetett nekik, hogy döntőbe jutott a csapatuk. Normálisak voltak, az idősebbekkel Mario elbeszélgetett, elismerően bólogattak, hogy mi is milyen messziről jöttünk. Néhány közös képet is csináltunk velük. Az „interista pezzo di merda” rigmust is csak a15/50paraméterekkel rendelkező rosaneroktól hallhattuk. (15 éves, 50 kiló)
Megnéztük a „kötelező” látnivalókat. Vittorio Emanuelle emlékmű, Trevi kút, Pantheon, Szent Péter Bazilika, Angyalvár. Beiktattunk egy finom ebédet, melyet leöblítettünk egy üveg gyöngyöző szicíliai fehér borral. Ízlett. Az ebéd után, a városban szédelegve, belefutottunk egy szabadtéri csocsóasztalba. Ha már ott voltunk, akkor a világhírű Ati-Mario páros kiütött két palermóit 6-4 arányban. Ómennek jó volt.
Hosszas keresgélés (értsd másfél óra) után megtaláltuk az irodát, amit vasárnap lévén egy Lancia személygépkocsi testesített meg, ahol át tudtuk venni a jegyeket. (Pestről megrendeltük és ki is fizettük előre) Álltak az emberek az autó körül, a sofőr meg név szerint osztotta ki a tiketteket. Szerencsénk volt, nem kellett sokat várnunk, mert két perccel később már a kezünkben is volt a hőn áhított biléta. Megnyugodtunk.
Irány vissza a kedvenc kisbuszunkhoz, majd előre az Olimpicóba. Parkoltunk már egyszerűbben is, de végül is hosszas keresgélés után egész jó helyen sikerült letennie Gyuszinak a verdát. Tetszett a Stadion! Leginkább a mi Puskás stadionunkra emlékeztet, de érdekes módon az olaszok fel tudták újítani. Ott is van szoborkert a stadion mellet, meg látszik, hogy nem most építetették, de azért egy BL döntőt gond nélkül meg tudtak benne rendezni. Tavaly nekem volt „szerencsém”, a Magyarország-Németország barátságos meccs előtt, egy órát állni a beengedő kapunál. Itt 10 perc alatt simán bejutottunk.
Ez volt életem hatodik Inter meccse élőben, de most először sikerült a táborba (Curva Nord)helyet foglalnom.(pontosabban állnom) Az ovális alakú stadion egyik fele rózsaszínben, míg a másik oldal kék-feketében pompázott. Természetesen abszolút telt ház volt!
Mentek a rigmusok szépen sorban. Csak néhány: „Eto’o Eto’o Eto’o Eto’o Eto’o l’hanno visto con la champions mentre Ibra ancora no” Van egy másik verzió is, de az nem tűri a nyomdafestéket. (zingaro a vége).Un Capitano, c’e solo un Capitano.(Zanettinek címezve)Yuko Nagatomo ooooooo( Vamos a la playa ritmusára). Köszöntve a laziósokat:e roma c’e solo la Lazio. Mátrixnak:Tuti pazzi per Materazzi! Milánó mi vagyunk:Milano siamo noi!És a klasszikus: CHI NON SALTA ROSSONERO HEY-HEY. (Ki nem ugrál…) Ha valamelyiket nem helyesen írtam, akkor elnézést kérek. Kb. ennyi az olasz nyelvtudásom. (Meg még azt tudom, hogyFORZA INTER!)
Egyenként bemutatták a játékosokat (mint a hazai meccseken). Természetesen a legnagyobb ovációt Javier Zanetti kapta, de csak hajszállal maradt le mögötte, a cserék közé nevezett,Diego Milito. A harmadik, de még dobogós helyen, Samuel Eto’o végzett. Döbbenetes, hogy mennyire szeretik a szurkolók El Principét. Megjelent a rézfúvós zenekar és eljátszotta az olasz himnuszt. (Valamikor réges-rég ez nálunk is volt. Bár akkor még lehet, hogy MNK döntőnek hívták)
Az egész stadion felállva énekelte. A palermói tábor előtt is meg kell emelnem az interes baseball sapkámat.Komolyan nyomták!Ahogy közeledett a kezdő sípszó, úgy lett egyre forróbb a hangulat. Gyönyörű koreográfiával készült a CURVA NORD. A székekre lerakott reklámszatyorra emlékeztető színes tárgyat a fejünk fölé emelve, egy hatalmas kígyó rajzolódott ki az egész északi kanyarban! Látszott a stadion kijelzőjén is! Félelmetes látvány lehetett a másik oldalról.
Elkezdődött a meccs és egy kicsit tartottam, hogy megint nem fogok szerencsét hozni a csapatnak. Eddig ötször láttam kedvenceimet élőben és ezeken az alábbiakat „produkáltam”: 1 győzelem, 2 x, 2 vereség. A 3-5-ös gólarányról már nem is akarok beszélni. Szerencsére 2011. május 29-ikén este javítottam a statisztikámon. Samuel Eto’o bebizonyította, hogy a világ egyik legjobb csatára. Sneijder egy klasszikus irányító, Julio Cesar névvel Rómában tilos rosszul védeni, míg Militót nem véletlenül szereti a közönség.
KUPAGYŐZELEM! Jöhetett a kupa átadási ceremónia. Megadta az Olasz Labdarugó Szövetség a módját! Hasonló emelvény, mint a BL döntőkön, konfetti zuhatag, majd az olasz trikolór színeiben pompázott a pódium. Természetes odajött a csapat megköszönni a szurkolást. Leonardo eléggé visszafogottnak tűnt, pedig ez volt az első (utolsó?) trófeája velünk. Az egész tábor ugrált a „chi non salta rossonero” rigmusára, míg Leo csak kiintegetett felénk. Ő nem ugrált, mellyel egyet kell értenem, hisz nem feledi honnan jött, hol dolgozott sokáig. Gattuso büszke lehet magára… Szép lassan elhagyták a palermói tifosik a stadiont, mi még ünnepeltünk a csapattal, majd búcsút intettünk az Olimpicónak.
Várt még ránk egy rövidke út visszafelé. A felváltva történő vezetés, a sok energiaital és kávé, valamint csapatunk KUPAGYŐZELME könnyítette az utazás fáradalmait. Balatonfenyvesen elfogyasztottuk Közép-Európa legfinomabb hekkjét, melyet egy (kettő) fenséges nagyfröccs követett. Budapestig néhány útitársam már a pekingi Inter-Milan szuperkupa döntő megtekintésén agyalt. Hétvégén veszek egy lottót.
Köszönöm, hogy elolvastátok!
Peti