Kolozsvár – Inter 2013.02.21.

cluj

Minden UEFA sorsoláskor kicsit hevesebben dobog a nerazzurrik szíve. Reménykedünk abban, hogy kicsit közelebb sodorja a sors hozzánk kedvenc csapatunkat. Idén EL csoportmeccsre mehettünk volna Belgrádba de úgy döntöttünk nem vállaljuk be. Decemberben viszont kisorsolták a kolozsvári CFR Cluj-t az Inter mellé Nyonban. Elkezdtük szervezni az utat.

Budapestről egy mikrobusszal indultunk ketten Festaval és három Interes barátunkkal, akik a horvát Inter Club tagjai. Fiuméből indultak, hogy Kolozsvárig utazzanak majd vissza, hogy lássák a csapatot egy EL meccsen. Ferihegyen felvettük Attilát, Gyöngyösön Andrist, az M3-ason Lacit így mentünk Debrecenben. A cívisvárosban az ottani különítményhez csatlakoztak Somáék Miskolcról, egy buszba szálltak, így meglett a végleges kb 30 fős létszám.

Útközben megálltunk a királyhágón kihúzni a drapit, itt találkoztunk másokkal akik Kelet-Magyarországról indultak a meccsre.

Az odaút kicsit hosszabbra sikeredet mint terveztük, így leküzdve a kolozsvári esti dugót kb 40 perccel a meccs előtt sikerült leparkolni. A rendőrök a stadionnál nem voltak túl kedvesek, négyszer motoztak meg minket, a kis drapiról külön 10 perces házi videót készítettek. Emiatt sokan kicsit késve jutottunk be a stadion vendég szekrotába. Kiraktuk a nagy drapit és kezdődhetett a szurkolás, nem a Kolozsvár ellen, hanem az Inter mellett.

A meccs végül 3-0-ás vendéggyőzelemmel zárult, így 5-0-val mentünk tovább a következő körbe. Lefújást követően egy magyar étteremben vacsoráztunk meg, majd elindultunk haza. Köszönet Gorgicze Sandor barátunknak az idegenvezetésért és a sok segítségért.

A hazaút során pocsék időnk volt, így a visszaút sem lett időben rövidebb. Reggel 7-re értünk a fővárosba, majd este páran a csapatból már a felvonulási téren voltak és indultak a milanói Derbyre.

képek

Gyuszi

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá

Be kell jelentkezned a hozzászóláshoz