Inter – Milan 2010.01.24.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az első olyan milanoi derbynk volt, amire közösen szerveztünk utat budapesti Milanos barátainkkal. Péntek este indultunk két busszal, az egyiken nerazzurrik a másikon rossonerik voltak. Velünk tartott a sztársport fotóriportere a gyorsasági motorversenyző Kovács Nikoletta és újságíró kolléganője. Szintén a vendégünk volt a Duna Tv milanos érzelmű riportere Filippov Gergely és operatőr kollégája.

Az út zökkenő és alkohol mentesen telt, minden rendben volt remek időt mentünk annak ellenére, hogy a tél közepén voltunk.

Kint is csodás idő volt, szabadtéren góliát pályán csaptunk össze a hazai milan szurkolókkal és egy milanoi olasz csapattal körmeccses alapon. 6-3-as sikert arattunk a piros-feketét ellen, akik azóta ezt már legalább háromszor adták vissza. Talán azóta nem is vertük őket.

Délutáni programnak kitaláltuk, hogy visszamegyünk Brescia-ba Serie-B-s meccsre. Brescia – Crotone meccsen szurkolhattunk Vass Ádinak és Varga Rolinak akinek a becserélésért szorítottunk, később kiderült hogy nem is nevezték a meccsre.  Ádám testvére egyik barátjával észrevette, hogy egy két tucat furcsa ember a brescai kanyarban 3 percenként Ádámot élteti. Megkerestek minket a meccs végén, és elintézte, hogy találkozhassunk testvérével. Ádám nekünk adta az aznapi mezét, autogramot kaptunk és közös képeket csináltunk.

Vasárnap este volt a meccs, ahol Leonardo Milan-ját hatalmas visszavágási vágy fűtötte az augusztusi 0-4-ért. Hamar vezetést szereztünk Milito révén, majd hátrányba kerültünk. Már emberhátrányban Pandev szabadrúgásgólból megduplázta az előnyt. A legvégén Julio Cesar kivédte Ronaldinho tizenegyesét, ami tökéletessé tette az esténket.

A kötelező meccs utáni Pannini, sör kombináció után felültünk a buszra és hazaindultunk.

Képek

Duna Tv riportja 19:50 tól

Duna Tv riportja a brescai kitérőről 12:40-től

Gyuszi

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá

Be kell jelentkezned a hozzászóláshoz