Budapest, Boráros tér, szombat 4:05 perc, befut a megállóba a 6-os villamos, rajta a 4. útitársunk. Megvagyunk, indulás, a célállomás Olaszország, Trieszt. Öt nappal korábban jött a hír, hogy a Cagliari-Inter bajnokit a Stadio Sant’Elia helyett az attól több mint 1000 km-re lévő trieszti Stadio Nereo Rocco-ban rendezik. Ha ez nem 5 nap hanem 6, akkor nevettem volna egy jót, az április 1-ei tréfán. Így viszont elkezdtünk szervezni egy 1 napos túrát.
557 km és 5 óra 15 perc múlva érkeztünk a Triszeti Via Armando Diaz 9 elé. Az Inter hivatalos oldaláról indulás előtt kinyomtattunk egy 5 címből álló listát, ezek voltak a jegyvásárlási lehetőségek címei. Megcéloztuk az elsőt, majd 15 perc múlva kezünkben volt 15 eurós jegyünk.
6-800 métert autózva leparkoltunk a tengerparton és elindultunk reggelizni. Átsétálva a zebrán az első épület, ami mellett elsétáltunk a Starhotels Savoia Excelsior Palace volt. Ide később még visszatérünk.
Készítettünk néhány képet a főtéren, majd kerestünk egy vendéglátóipari egységet: 2 croissant, eszpresszóval 3 euró, közben átlapoztuk a helyi lapokat. Az egyik újság 7. oldalán egy egész oldalas képen a Cagliari Calcio mond köszönetet a szíves vendéglátásért, köszönjük mi is. A 8 oldalon arról írnak, hogy 20.000 néző várható az eddigi jegyeladások alapján. A cikk melletti képen az a lottózó látható, előtte egy 20-25 méteres sorral, ahol mi vettük korábban a jegyünket, sor nélkül.
A további terv városnézés, ebéd majd meccs volt. Éppen sétáltunk a Via Milanón vissza a tengerparthoz, amikor egy kedves idősebb úr leszólított minket. Hevesen mutogatott balra, hadart olaszából a “bus” és az “Inter” szavakat sikerült megértem. Így hát futni kezdtünk abba az irányba, amit az úr javasolt nekünk.
Autogramban, érintésben, adj Isten egy közös fotóban bízva kerestünk magunknak helyet a busz környékén. Én a jármű első ajtajához álltam, gondoltam, Atinak ez már egyszer Monacóban bejött. Közben Gian Piero Gasperini szakasztott mása, a jó buszsofőr3 alkalommal változtatta meg a busz aktuális pozícióját. Így az egyik pillanatban még az első sorban álltunk, 10 perc múlva meg a tömeg közepén összenyomva, ki voltam már a végére rendesen. 1 óra 50 perc múlva az alábbi 1 perc 52mp-es video és néhány fénykép sikeredett
Ezek után néhány jó tanács: kis esély van rá, hogy meccsnapon kapsz el játékost egy aláírásra vagy fotóra. Ha megtalálod a csapat szállodáját, akkor se állj ott órákig, kb. 2 órával a kezdő sípszó előtt indulnak el a stadionhoz.
Mi is elindultunk, volt 1.5 óránk 6 kilométert megtenni, parkolni, enni, inni, stadionban helyett foglalni, ezekből csak a legfontosabbak sikerültek. A dugóban volt “szerencsénk” megcsodálni Trieszt kevésbé szép részét is, a pocsék szó jutott először eszembe.
A 28 000 férőhelyes Nereo Rocco-ban kb. fél ház lehetett. A kanyarban ültünk, de mégsem ott. Az Inter ultrákat – ott pár százan voltak – és minket elválasztottak egy üresen hagyott szektorral, feleslegesen. Az átjárás lehetetlen volt. A mi szektorunk és a tőlünk balra lévő oldallelátó nerazzurri színekben pompázott és majdnem tele volt. Szemben a Cagliari drukkerek énekeltek, drukkoltak szép számban. Kezdés előtt zalai ízes tájszólást hallok a hátam mögül “Szevasz, Gyuszikám!”, 2 sorral feljebb Sipi klubtag barátom foglalt helyet ismerőseivel.
A meccs mozgalmas, élvezhető, jó hangulatú volt, kár, hogy nem tudtuk végül behúzni. Különösen utolsónak csatlakozott Tibi útitársunk miatt drukkoltam a győzelemért, aki még meccsszűz volt.
Hazafelé túléltünk egy kb. 2.5 órás felhőszakadást a szlovén autópályán. Az autópálya és a benzin kijött kb. 42 euró/főre. Így végül negyed 1-re kb. 20.000 forinttal szegényebben, viszont nagyon sok élménnyel gazdagabban megérkeztünk Budapestre.
Gyuszi