Vasárnap reggel 6-an vágtunk neki az Udinei túrának. Ezúttal Szlovénia felé vettük az irányt, végig autópályán Triestnél értük el Olaszországot, innen már csak 60 km várt ránk Udinéig. Minden rendben volt az úton, sűrűn álltunk meg a benzinkutakon, ahol feltöltöttük sörkészletünket. Fél három magasságában értünk a Friulihoz. Mivel a hazai kanyarba nem volt kedvünk menni, a vendégbe meg nem lehetett jegyet venni, így maradt a nem túl olcsó 50 eurós jegy az oldallelátóra. A meccs előtt meglátogattuk a helyi bevásárlóközpontot, közben jöttek a hírek otthonról, hogy a Chievo vezet Torinoban. Még jobb lett a kedvünk, és akkor sem voltunk szomorúak, amikor megtudtuk, hogy döntetlen lett a vége. Ezt követően viszont nem sok okunk volt az örömre. Hatalmas felhők jöttek, villámlás, mennydörgés, szakadó eső! Mindez másfél órával a meccs előtt, egy olyan stadion lábánál, ami nem fedett.
Szerencsénkre az eső elállt és elfoglaltuk helyünket a stadion I szektorában. Az élmény, a hangulat nagyszerű volt, a meccs viszont szörnyű. Egy indiszponált, kapura szinte teljesen veszélytelen Inter-t láthattunk szinte végig. Kb. három kaput eltaláló lövése volt a csapatunknak egész meccsen. Hatalmas mázlival, Isla segítségével végül sikerült elhozni a három pontot a Friuliból. A gólnál nem is nagyon tudtam örülni. Pont egyvonalban ültünk az ötös vonallal, és egy kicsit lemaradtam az akcióról. Már csak akkor eszméltem amikor Vieira-nál volt a labda kb. 3 méterrel az utolsó védő vonala mögött, így azt hittem hatalmas lest engedett el a partjelző. Szerencsére csak Én láttam rosszul.
A meccs után a többiek vásároltak még egy két szuvenírt, és elindultunk haza. A visszaút is zökkenőmentes volt, fél négy körül Pesten voltunk. Két óra alvás után a reggeli hírekben megdöbbenve halottuk, hogy mi történt Olaszország Abruzzo tartományában. Bár nagyon messze voltunk az esettől, illetve a földrengés idejében már hazánkban jártunk, akkor is szörnyű ez a tragédia.