Foci, paripa csárda, győzelem…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Immár harmadszor keltünk útra debreceni interes barátainkhoz. Pepe, mint mindig, most is kiváló programokkal várt minket. 13:00-kor kezdtünk egy jó kis mozgással, az egy órás foci vége felé már mindenki az ebédre gondolt. Ez meg is látszott a játékon. Pepe tesójának sajnálatos sérülése miatt 5 perccel hamarabb fejeztük be a meccset. Később kiderült, szerencsére nem lett komoly baja.

Irány Debrecen másik fele, a reptérnél dobtunk egy balost, majd pár kilométer múlva egy erdő szélén találtuk magunkat. A kis bekötőúton a fákra kifeszítve nagy felíratok fogadtak bennünket. Minden napra jut valami program, amelyek közül állandó a finom ételek és a cigányzene. Megérkeztünk a Paripa csárdába! Csodaszép környezetben, egy erdő közepén helyezkedik el a csárda. Közkedvelt hely a környékbeliek és a turisták körében is, ezt mutatja, hogy alig találtunk parkolóhelyet. Mivel Én vezettem, nem tudtam megkóstolni a csárda házi pálinkáját, de a többiek elmondásából mind a szilva, mind az alma pálinka nagyon finom volt. Rendeltünk egy 6 személyest paripatálat, volt azon minden, ami szem-szájnak ingere: Sült hurka, oldalas, kacsacomb, sült csirke, töltött húsok, csülök stb. Az elfogadható árak mellett rendkívül finom, ízletes és bőséges volt az étel.


Fél öt körül visszaindultunk Debrecenbe a Darts Clubhoz. Legutóbbi itt jártunk óta a helyet felújították. Megszépült „az olcsó sör és a jó hangulat hazája”. Elfogyott egy kis mennyiségű zsindelyes pálesz, és néhány korsó sör. A meccs kezdetéig Darts partikkal múlattuk az időt. A Lakatos testvérek kihasználva a hazai pálya előnyét, legyőzték a pesti különítményt. Egy alkalommal azért csak sikerült győznünk nekünk is.

Megkezdődött a meccs, mindannyiunk nagy örömére hamar megszerezte a vezetést kedvenc csapatunk. Kb. 10-12-en néztük együtt a meccset, debreceni interesekkel és Pepe barátaival. Nagy szurkolás volt végig, tapsvihar tört ki Julió Cesar hatalmas védéseinél, és egy-egy szép megmozdulásnál. Az Inter végül győzött, a bajnokságban első csapatként a Genoa otthonában! A torinoi derby előtt odaadtuk a bögréket a jelen lévő klubtagjainknak, mindenkinek nagyon tetszett. Hamarosan Ti is megkapjátok, reméljük örülni fogtok neki.

Még a Torino-Juventus előtt belefért egy-két csocsó party is. Attila már az elején leszögezte, hogy módosít a játék szabályain: „pörgetni ér!!!” –elfogadtunk, csak Ő az Elnök! A szabálymódosítás nem tett jó Elnök úr játékának, általában hatalmas öngólokat lőtt a pörgetések során. Ettől függetlenül azért legyőztük a Monti és Festa alkotta párost, köszönhetően a hátvédsor hatalmas bombáinak. :-)

Belenéztünk még a torinói derbybe, amely sokáig gól nélküli döntetlen volt. Mivel már elég késő volt és előttünk állt még 220 km, ezért elindultunk haza. Alig, hogy kiértünk az autóhoz, már jött a hír, hogy vezet a Juve. Pepe barátunk a villamos pályán ICU sállal a kezében ugrálva köszönt el tőlünk.

Nagyon jól éreztük magunkat, remek nap volt! Bánhatja, aki nem tartott velünk. Jövőre ugyanitt, ugyanekkor találkozunk, reméljük minimum kétszer annyian, mint most voltunk. Még egy pozitívum: 3 debreceni ICU klubnap, 3 meccsnézés a Dartsban, 3 Inter győzelem, folytatása következik.

KÖSZÖNJÜK PEPE!!!

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá

Be kell jelentkezned a hozzászóláshoz